Testvériskoláink
Testvériskoláink
Menü
 
Besenyszög
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
1-5 foglalkozás

BESZÁMOLÓ

 

A foglalkozás ideje:   2014. február 12.       16:00 – 17:00

A foglalkozás helye:  Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Ált. Isk., Besenyszög

Megnevezése:            Tantárgyfejlesztés / Csillagászat / Égi objektumok, csillagképek

Résztvevők száma:    17 fő

A program célja, leírása:

A program célja

A cél, hogy a tanulók különbséget tudjanak tenni az égi objektumok között. Az előképzettséget a földrajz tanórákon már megszerezték, a korai sötétedés miatt a délutáni órák lehetőséget adtak a gyakorlatra.

A program leírása

Az égi objektumok legjobban ismert képviselője a Nap értelemszerűen nem látható, de a Naphoz hasonló milliónyi csillag igen. Fényes égi objektum a Rigel, vagy a Pollux, amelyek rettenetes távolságuk miatt nem ragyognak a Napunkhoz hasonló fénnyel. Szintén jól ismert objektum földi kísérőnk a Hold viszont szinte teljes megvilágításban volt látható. A Holdtengerei, és jól látható kráterei sok kérdést vetnek fel, szó esett a Holdon járt tucatnyi emberről és munkájukról is.Itt már tudni kell a különbséget egy csillag és egy hold között a gyerekeknek. A Nap családjának legnagyobb bolygója a Jupiter is megfigyelhető, sőt a jó szeműek egy-két holdját is megláthatták. Egyéb égi objektum (hullócsillag, üstökös) nem volt megfigyelhető abban az időpontban. A csillagképek ismertetése mindig népszerű program a diákok között, hiszen mai ésszel a görög és római korú mitológiai történetek igencsak szórakoztatóak.

Megfigyeléseinkhez csak egy zöld színű lézer, és egy hagyományos binokulár volt segítségünkre.

 

BESZÁMOLÓ

 

A foglalkozás ideje:   2014. február 19.       16:00 – 17:00

A foglalkozás helye:  Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Ált. Isk., Besenyszög

Megnevezése:            Tantárgyfejlesztés / Csillagászat / Űrkutatási alapismeretek

Résztvevők száma:    17 fő

A program célja:

Célunk az volt a foglalkozással, hogy a mindennapi életben használt kifejezéseket, amelyek az űrkutatáshoz köthetők, rendszerezzük, és egy-két példán keresztül bemutassuk működésüket.

A program leírása:

Az előadást digitális táblával tettük szemléletesebbé, és a végén szintén a tábla segítségével játszottunk két játékot. Az előadást a világképek fejlődésével kezdtük, kiemelve, hogy hosszú időbe telt, amíg az ember rájött, hogy a világegyetem milyen hatalmas, és hol van benne a Föld helye. Majd a kezdeti elképzeléseket mutattuk be, hogy hogyan lehetne meghódítani a csillagok világát. (pl. Jules Verne). Ezután a repülés rövid története, majd az űrkorszak bemutatása jött. A két legkiemelkedőbb rakétatudós, és munkái megismerése után az alábbi fogalmakat rendszereztük példákon keresztül:

  • Műhold (Szputnyik, GPS, Internet, Meteorológia)
  • Űrszonda (Pioneer, Voyager, Spirit, Huygens)
  • Űrhajó/Űrskiló (Szojuz, Apolló, Space Ship, Dragon, Űrlift)
  • Űrállomások (Szaljut, Skylab, MIR, ISS)

Az előadás végén két játékkal tesztelhettük le az eredményt: az egyik játék lényege, hogy a levetített emberek/eszközök képét időrendbe kellett rakni. A másik pedig az volt, hogy egy-egy kép véletlenszerűen megjelent a táblán, és három lehetséges válasz közül kellett kiválasztani azt, ami ahhoz a képhez tartozott.

BESZÁMOLÓ

 

A foglalkozás ideje:   2014. február 26.       16:00 – 17:00

A foglalkozás helye:  Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Ált. Isk., Besenyszög

Megnevezése:            Tantárgyfejlesztés / Csillagászat / Bolygókutatás

Résztvevők száma:    17 fő

A program célja, leírása:

A program célja:

            A csillagászati alapismeretek után már van elképzelése a diákoknak a bolygókutatásban szerepet kapó eszközökről. Ezeknek az eszközöknek az eredményeivel ismertetjük meg őket.

A program leírása:

  Napjainkban a bolygókutatás sajnálatosan nem annyira jól finanszírozott, mint évtizedekkel korábban. Ennek megfelelően sokkal kevesebb aktuális téma van, azok viszont annál részletesebbek! A bolygókutatás elején fontos hangsúlyozni, hogy ember még nem járt, és a közeljövőben várhatóan nem is fog járni másik bolygón. Ez rengeteg kérdést vet fel a gyerekekben.

            A bolygókutatást a Naptól kifelé haladva mutattam be. A Merkúrnál és a Vénusznál csak az érdekességekre koncentráltam. A Földet értelemszerűen átugorva a Marsnál töltöttük a legtöbb időt. A kezdeti szondáktól (Vikingek, Sojourner) eljutottunk a ma is dolgozó Curiosityhez. Rengeteg kép, film tette könnyen élvezhetővé a bemutatót. Szó esett természetesen a jövőről is, amelyben a gyereki fantázia sokkal színesebb, mint a várható valóság. A Marstól kifelé haladva szinte csak a Voyagerek képeire és méréseire támaszkodhattam, de szerencsére kivétel ez alól a Szaturnusz, hiszen Titan nevű holdján nemrég szállt le a Huygens. A bemutatást a Plútóval zártuk, ami azért érdekes, hiszen néhány éve ezt az égitestek megfosztották „bolygó mivoltától”. A New Horisons jövőre ér a törpebolygóhoz.

 

BESZÁMOLÓ

 

A foglalkozás ideje:   2014. március 05.      16:00 – 17:00

A foglalkozás helye:  Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Ált. Isk., Besenyszög

Megnevezése:            Tantárgyfejlesztés / Csillagászat / Elsők

Résztvevők száma:    17 fő

A program célja, leírása:

A program célja       A történelem sajnálatosan keveset foglalkozik a XX. század gyors technikai fejlődésének hőseivel. Célunk az Ő nevüknek megismertetése.

A program ismertetése:

            Nem csillagászati elsők, de mindenképp ide kívánkoznak a repülés úttörői: a Wright fivérek. Ezután az első élőlények következtek, akik a világűrben jártak, igaz nem önszántukból. Itt szó esett arról, hogy nehéz megtalálni az első állatokat, akik a világűrben jártak, hiszen ezeknek a kísérleteknek a nagy része titkos katonai jellegű program volt. Lajka és HAM azok az állatok, akiket a nagyközönség elsőként szokott tekinteni a világűrben járt állatok közül.

            Ezután jöttek sorban az igazi hősök, akik önmaguktól vállalkoztak arra, amire előttük még senki:

  • Jurij Alekszejevics Gagarin: az első ember, aki átlépte a világűr határát
  • Alan Bartlett Shepard: Az első amerikai űrhajós
  • Alekszei Arhipovics Leonov: Az első űrséta
  • Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova: az első női űrhajós
  • Neil Alden Armstrong: az első ember a Holdon

Valamennyiük esetében a képeken, videókon kívül egy-egy érdekességet (vagy éppen szomorú történetet) is megismertek a gyerekek.

 

BESZÁMOLÓ

 

A foglalkozás ideje:   2014. március 12.      16:00 – 17:00

A foglalkozás helye:  Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Ált. Isk., Besenyszög

Megnevezése:            Tantárgyfejlesztés / Csillagászat / Filmek és valóság

Résztvevők száma:    17 fő

A program célja, leírása:

A program céja:

            Gyakori jelenség az ilyen témájú órákon, hogy a diákok kérdései arra irányulnak, hogy miért nem használnak a valóságban olyan technikát, amiket a filmekben is. Fegyverek, teleportálás, vagy fénysebesség mind olyan dolgok, amelyek a filmekben alapvető dolgok, a valóságban viszont szinte kivitelezhetetlenek. Célom összehasonlítani a lehetségest a lehetetlennel.

A program leírása:

            Az összehasonlításhoz a Star Wars-t választottam, ami sok gyerek (és az én) kedvenc filmje. Az összehasonlítást az alábbi kérdéskörök mentén végeztem el Jeanne Cavelos könyve alapján:

  • Galaxis mérete
  • Az űrhajók
  • Fegyverek
  • Droidok

A power piontot szándékosan a Star Wars-ra emlékeztető hatásokkal készítettem el, rengeteg jelenetet válogattam össze a magyarázatok kedvéért.

 

 
Újszász
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon