A foglalkozás ideje:   

A foglalkozás helye: Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola        

Megnevezése:           Heti foglalkozások /Csuhé/ 1. alkalom

Résztvevők száma:    27 fő tanuló  

A program célja, leírása: A kukorica részei,  csuhé jelentésének ismertetése. Csuhé gyűjtése

CSUHÉGYŰJTÉS

1.Foglalkozás

 Kukorica

A kukorica (latin neve: Zea mais, tájnevei: málé, törökbúza, tengeri stb.) feltehetően Mexikóból származó kultúrnövény, amely Európában a török elnyomás idejében terjedt el. Erre utalhat a törökbúza elnevezés. Termését emberi táplálkozásra is használják, azonban elsősorban állati takarmányozásra szolgál. Régen, amikor még nem voltak modern gépek , kézzel szedték az érett csöveket. Hazavitték, és otthon fosztották. A csuhélevelek közül kiválogatták a szép fehér és puha darabokat, félretették azokat. Téli estéken széket, kosarat fontak belőle. A gyerekek pedig játékot készítettek maguknak. Ma már igen nehéz szép csuhélevélhez jutni. Egyre kevesebben takarítják be kézzel a termést, és a bő szemtermést ígérő hibrid fajtáknak nincs igazán szép csuhéja. Legalkalmasabb a lófogú kukorica lenne. Ennek levele hosszú, megfelelően puha, selymes és szép fehér.

Szedése:
Szeptember végétől november elejéig gyűjthetjük, amikor törik a kukoricát. Legjobb mindjárt a törés napján, és lehetőleg száraz, napos időben szedni. A kibontott csuhé ugyanis nagyon érzékeny a párás ködös éjszakákra, hamar penészessé válik.
 

                Tárolás

Teljesen száraz állapotban zsákokban elrakhatjuk több évig is. Ha nedves, először szárítsuk meg, mert penészes lesz!

Története

A csuhéfonás több évszázados múltra tekint vissza. A 17. századtól kezdve, amikor a kukorica Magyarországon honossá vált, a paraszti gazdaságok azon igyekeztek, hogy a termény minden részét hasznosítani tudják. Hamar rájöttek, hogy nemcsak a kukorica termése értékes, hanem csuhéborításuk is. A kukoricacsőről lefejtett leveleket gondosan csomókba kötötték, és a padláson tárolták.

Színezés

A kukorica legkülső levelei nagyon könnyen törnek, az alatta lévő 4-6 levél a legalkalmasabb az alkotáshoz. Érdemes a leveleket színük szerint is megválogatni, hiszen akkor lesz a legszebb a művünk, ha szép, foltmentes fehér levelekből fonjuk azt. Miután leszedtük a csuhéfonásra szánt leveleket, alaposan ki kell szárítani azokat és minőségük alapján különválogatva csomókban száraz helyen tárolni. A megfelelően tárolt csuhé évekig eláll. Ugyan a törtfehér színű csuhémunka a leggyakoribb és a legnépszerűbb, mégis már egészen a kezdeti időkben is próbálkoztak a csuhéfestéssel. Erre a célra számos természetes anyag áll rendelkezésre, mint pl.:a zölddió burka barnára festi a leveleket, a vöröshagyma héja vöröses-sárgásra, barnásra, míg ha a bodza érett bogyóival festjük acsuhét, liláskékes színt kapunk. Ezenkívül a citrom és különböző teafüvek segítségével nagyon különböző árnyalatokat nyerhetünk. Manapság azonban a mesterséges ételszínezékek megjelenésével a legkülönbözőbb színkombinációkat kaphatjuk.

Ha azonban maradnánk a fehéres árnyalatoknál, de túl foltosak vagy barnák a leveleink, kénnel könnyedén fehéríthetjük őket. A kén megtisztítja a csuhét a szennyeződésektől, megóvja a penészedéstől és kifehéríti azokat. Régen a kész munkát lezárt helyen, kénporral égetve füstölték.

Válogatás, festés

Felhasználása

Előkészítés:

Akár fonni akarjuk a csuhét, akár figurákat akarunk készíteni, mindig válogassuk ki a legszebb csuhéleveleket! Nedvesítsük meg! Soha ne áztassuk, csak egy pillanatra mártsuk be langyos vízbe, majd itassuk le a felesleges vízcseppeket, és takarjuk be egy ruhával! Így nem szárad meg gyorsan, minden újabb vizezéssel ugyanis veszít szépségéből. Lehetőleg annyit nedvesítsünk meg előre, amit fel is használunk rövid időn belül!