Testvériskoláink
Testvériskoláink
Menü
 
Besenyszög
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nemezelés

1. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. február 10. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                        Heti foglalkozások / Nemezelés / 1. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja:                   Csoportalakítás – hátrányos helyzetűek helyzetbe hozása, csoportkohézió

A program leírása:

 

A foglalkozásra jelentkezett tanulók bár mindannyian a besenyszögi Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskolába járnak, de nem ugyanabba az osztályba. Így szükségesnek tartottam, hogy „összerázódjunk”, ne csak a folyosóról ismerjük egymást.

Ezért az első foglalkozást erre szántuk, s főként drámapedagógiai eszközöket használtam. 

A következő drámajátékokat játszottuk:

-    1. játék: egy téma felvetése után szavak gyűjtése. Aki talál megfelelő szót, az az előtte lévőnek az ölébe ül. Egymásra utaltak a résztvevők, sok múlik azon, hogy mennyire tartja stabilan a „fölötte” lévőt.

-          2. játék: Mindenki kis kínai: Mindenki picit lép az ének ütemére, melyet második alkalommal már mindenki énekelt. Még a fejjel is bólint egy kicsit.

-          3. játék: Pletykanap: Elindul egy mondat, a mellette lévő fülébe súgva. Az utolsó hangosan mondja ki a hallott mondatot. Érdekes mondatok születtek. Például: Jó pap holtig tanul è hányok kabátot!

-          4. játék: Fényképezős játék; Amit bekiáltunk témát, aszerint kell pózolni. A bedobott témák: tűz ütött ki, zombitámadás, kocsma, részeg emberek

-          5. játék: Egy főnek bekötöttük a szemét és ki kellett tapogatnia, hogy ki áll előtte, akinek természetesen nem lehetett hangot kiadni.

Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, megtapasztaltuk, hogy aki egyébként tanórai körülmények között csendes, visszahúzódó, itt minden játékban örömmel és aktívan vett részt. S bár az elején kicsit idegenkedve nézte az ötödikes a hetedikest, a foglalkozás végére már nem lehetett ezeket a kis elkülönülő csoportokat felfedezni. Megegyeztünk, hogy minden foglalkozást egy kis játékkal fogunk kezdeni. 

2. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. február 17. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 2. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja:                   A gyapjú – általános ismeretek megszerzése, természetes anyagok megismerése

A program leírása:

A foglalkozást az előzetes megállapodásunkhoz híven egy kis játékkal kezdtük.

Megismerkedtünk a gyapjúval – mint a nemez alapalkotójával – eredetével, tulajdonságaival. Ezért egy power pointos bemutatót tekintettünk meg:

Ezt egy beszélgetés követte. Nagyon jól mutatja a gyerekek érdeklődését, hogy egészen a Besenyszögre jellemző juhtenyésztésig minden szóba került, aminek köze lehet a gyapjúhoz. Viszonylag könnyű dolgunk volt, hiszen a település jellegéből adódóan elég sok előzetes ismeretük volt a gyerekeknek. Viszont állattartás ismerete már mutatott hiányosságokat.

A beszélgetés után megállapodtunk, hogy következő alkalommal meglátogatunk egy helyi kisállattartót, aki foglalkozik juhtenyésztéssel. 

3. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. február 24. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 3. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő                                                  

A program célja:                  Juh - nézőben – régi mesterségek megismerése, hagyományőrzés

A program leírása:

Ezen a tavaszt ígérő késő délutánon ellátogattunk a helybeli Bene Józsefhez, aki tart néhány juhot, s szívesen fogadott bennünket.

Megmutatta az élőhelyüket, a takarmányukat. Mesélt arról, hogy régen milyen fáradtságos volt a széna, szalma betakarítása, s mekkora kazlat raktak. Ma pedig már mennyivel könnyebb a gazda dolga a gépesítés miatt. Az esti abrakolást a mi kedvünkért ma erre az időpontra halasztotta.

A gyerekek kérdezgették Józsi bácsit, aki mindenre válaszolt nekik. Voltak gyerekek, akik elmondták, hogy ők szeretnének majd felnőttként állattartással foglalkozni.

Megsimogatták a birkákat, sőt egy nemrégen levágott birka gyapját is „megvizsgálhatták”. Ezt összehasonlítottuk egy már kikészített birkabőrrel, majd a gyapjúval, amelyet a nemezeléshez fogunk majd használni.

Már benn a jó melegben Józsi bácsi elmondta azt is, hogy régebben az édesapja tisztított gyapjút, tavaszon, birkanyírás után. A korai nyírás után lett a legfehérebb a gyapjú, de vigyázni kellett, nehogy megfázzanak a birkák. Meg sok minden mást is szem előtt kellett tartani. Nem volt mindegy, hogy milyen ólban – istállóban tartották, mivel etették, hogyan éltek az állatok. Vigyázni kellett, hogy ne érje túlzott napsütés, por és ne legyen vizes a gyapja nyíráskor. Csak, ha ezek a feltételek adottak voltak, akkor lehetett jó minőségű gyapjút nyerni. Nyáron még a birkát őrző gyerekeket is megszidták, ha túlságosan bogáncsos helyre vitték őket, mert az könnyen megtépte a gyapját. De a sok munka miatt inkább leadták a frissen nyírt gyapjút.

Ma már bőröket is erre specializálódott szakemberek készítik ki.

Mire elköszöntünk, teljesen besötétedett. Ezen a délutánon is sok hasznos ismeretre tettünk szert, és a régmúlt egy kicsi szeletét is megismertük a beszélgetésből. 

4. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. március 03. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 4. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja:                  A nemez – előadás segítségével új ismeretek közvetítése, tehetséggondozás

A program leírása:

Ezt a foglalkozást is játékkal kezdtük. Sállal bekötöttük egy ember szemét, akinek aztán tapogatással ki kellett találnia, hogy ki áll előtte. Nagy nevetések közepette azt is megállapították, hogy bizony ez a sál is gyapjúból készült.

Ezután egy power pointos bemutatót néztünk meg a nemezről.

Csodálkozva nézték, hogy mennyi minden készül ezzel a technikával. S ami „ különleges” kell hozzá, az csak a tisztított gyapjú. Az alaphoz a többi adott: szappan és víz, meg a két kezünk.

Szappanként legjobb a háziszappant használni. Ennek a készítéséről is beszélgettünk. Az egyik fiú ismerőse egy fiatal hölgy, aki most is főz szappant. A következő foglalkozásra megkértük írja le, hogyan készíti.

Elmondta, hogy már vásároltak is tőle többen is.

Egy nemezből készült tarisznyát is megnéztünk. Megállapították, hogy nagyon hasonlít az anyaga az általuk technika órán többször használt filc anyaghoz.  Ezért ebből készítettünk varrás technikával rátétes megoldással filcből ujjbábot. A varrás technikájának biztonsága jól mutatta, hogy ki az, aki már többször is használta.

5. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. március 10. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 5. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja, leírása:         Nemezlabda készítése – játéktárgy készítése népi játékok megismerése , készítése természetes anyagok felhasználásával, hagyományőrzés

A szokásos játék most sem maradt el.

Ezután Péter beszámolt a szappanfőzés titkairól. Megtudtuk, hogy Margit néni ehhez alapanyagként faggyút használ, melyet adott mennyiségű lúggal vegyítve több órán át főz. Így készül az igazán jó házi szappan, melyet egyre többen használnak újra mosáshoz nagyon jó tisztító hatása miatt. De legalább kétszer újra átfőzve a kicsapódó szappant – így fehérebb lesz – illatosítja is, például rózsaolajjal, vagy fahéjkivonattal. Így ezek már szinte pipereszappanok. Elmondása szerint nagyobb ünnepek alkalmával ajándékként is veszik az ízlésesen becsomagolt szappant. Küldött is nekünk mutatóba néhányat. Érdeklődéssel hallgatták a régi technikát, és nagyon tetszett nekik a hagyományos technika.

Közben körbeültük az asztalokat és nemezlabdát készítettünk. Szinte mindenki színeset készített. Nagyon kellett figyelni, hogy először csak kevés gyapjút vegyenek a kezükbe, mert szinte mindenki azonnal egy nagy gömbbel szerette volna kezdeni. Voltak, akiknek egész ügyesen ment, ők segítettek másoknak is a helyes technika elsajátításában. Közülük többen is több színből álló golyót készítettek. Volt közöttük olyan is, akinek egészen sikerült kidolgozni belőle a szappanhabot, az a labda bizony még pattan is az asztalon.

Sok – sok türelem és fáradtság árán végül elkészültek a labdák, amelyet az idő rövidsége miatt még néhányan hazafelé tartva - otthon is gömbölygettek. Kitalálták, hogy ez még a hiányzó cso-csó labdánkat is pótolhatja. Megígértük, hogy egy játszma bele fog férni majd valahová.

A délután zárásaként két csapatra oszlottunk és sorversenyt rendeztünk az elkészült nemezlabdákkal. A csapatokkal szemben kitettünk egy–egy széket és fakanálon kellet a labdákat – a székeket megkerülve – visszaszállítani, hogy a következő csapattárs is útra kelhessen vele. A győztes az a csapat lett, ahol először ért célba az utolsó tag is. Megbeszéltük, hogy a következő foglalkozásra, aki tud, hozzon diót.

6. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. március 17. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 6. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja:                   Tulipán készítése  - Dísztárgy, ajándéktárgy készítése néprajzi értékek közvetítésével.

A program leírása:

A szokásos játék után – okulva az előző foglalkozásból – azonnal munkához láttunk, hogy biztosan a végére érjünk a darabnak. Továbbléptünk és már tulipánt fogunk készíteni.

Egy kicsit elgondolkodtunk a múlton, s minden jelen lévőt megérintett a gondolat, hogy őseinknek – dédszüleinknek milyen ötletesnek, leleményesnek kellett lenniük ahhoz, hogy szinte a semmiből teremtsenek elő környezetük díszítését szolgáló tárgyakat.

Mivel nem mindenki tudott diót hozni, így először bejártuk az iskola környékét és dió nagyságú, viszonylag gömbölyű kavicsokat kerestünk. Mindenki kiválasztott 3 színt, amelyből el szeretné készíteni a virágát. Majd a kavicsokat, illetve a hozott diókat aztán körbe vettük lágyan az első, tetszőleges színű nemezzel. S úgy, mint a labda esetében itt is gömbölygetni kezdtük. Amikor már eltűnt a hab a kezünkről, rátettük a másik réteget, majd ugyanígy jártunk el a harmadik réteggel.

Ezután egy tapétázó kés segítségével kereszt alakban bevágtuk a tetejét, s az így keletkezett lyukon keresztül kivettük a diót – kavicsot. Ezután mindenki kiigazgatta a saját tulipánjának szirmát. Ezután hurkapálcát hegyeztünk ki a hetedikesek segítségével, amit az elkészült tulipán aljába szúrva szárát is készítettünk neki.

Megbeszéltük, hogy következő alkalommal a lányoknak kedvezünk és ékszert készítünk. Persze a fiúk már el is döntötték, hogy ők kinek fogják elajándékozni.

A munka közben a gyapjúfestésről ötleteltünk. Arra jutottunk, hogy házilag – mivel ez is ruha, vagy legalábbis az is készülhet belőle – lehet egyszerű ruhafestékkel is dolgozni. 

7. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. március 24. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 7. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő   

A program célja:                   Karkötő készítése - Hagyományok ápolása, felelevenítése. Kreativitás fejlesztése.

A program leírása:

 

A bevezető játék után már egy kicsit nagyobb odafigyelést és tudást, gyakorlatot igénylő karkötő készítésébe kezdtünk. Elkészítés közben beszélgettünk arról, hogy a ruhadarabokon kívül számtalan apró dísztárgy egészíti ki a népviseletet, melyek az ékszer körébe tartoznak. A nép különféle rétegeinek, csoportjainak ékszerkészlete jobbára nem különleges alkalomnak szóló ékítmény, hanem gyakorlati célt (kapocs, gomb, hajtű stb.) szolgál. Sok testen viselt ékszernek tulajdonítottak gyógyító, bajelhárító vagy rossz szellemeket távol tartó funkciót.

Először is kiválasztotta mindenki a rendelkezésre álló gyapjúból a neki tetsző színt és kihúztunk belőle egy nem túl vastag csíkot. Nagyon kellet mindenkinek vigyáznia, hogy mindenhol egyforma vastagságú legyen. Természetesen a vastagsága attól is függ, hogy ki milyen széles karkötőt szeretne. A javaslat szerint először inkább vékonyabbat készített mindenki.

Ezeket a kihúzott csíkokat felcsavarták a gyermekek a kezükre úgy, hogy a hüvelykujjuk is benne legyen, viszonylag szorosan. Épp kétszer érte körül a kezüket. A végét kicsit kivékonyítottuk, s a fölcsavart véghez rendezgettük.

Hüvelyujjunkat kihúzva – így szárazon – kicsit megsodortuk, majd enyhe szappanos kézzel elkezdtük sodorgatni. Amikor már valamelyest összeállt jobban beszappanoztuk. Volt, aki kicsit elsiette, mivel akkor szappanozta be jobban, amikor még nem kezdett zsinórrá sodródni a gyapjú, s így össze - vissza csúszkált. Amikor összeállt jól meggurigáztuk, majd formára igazítottuk.

Az ügyesebbek, gyorsabbaknak még arra is jutott idejük, hogy gyönggyel díszítsék.

Megállapítottuk, hogy amiket a 4. foglalkozáson láttunk ékszereket igen nagy munka elkészíteni és nagyon nagy odafigyelést igénylő feladat, de ha szerettünknek készítjük, minden energiát megér. 

Beszámoló

 

A foglalkozás ideje:               2014. március 31. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 8. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja:                   Tervezés - A pozitív, egymást segítő kölcsönös függés a csoport tagjai között, az egyének és egymás teljesítményének a figyelembevétele, a megosztott felelősség pozitív hatása a feladat megoldásában. Csoporton belüli kellő egyéni felelősségvállalás a közös cél érdekében. Hagyományos minták megismerése. Kreativitás fejlesztése.

A program leírása:

Ezen a foglalkozáson papíron terveztünk meg egy egyszerű motívumokból álló asztalközépre – valót. Az idő rövidsége miatt csoportokban dolgoztunk. Első körben csoportalakító játékot játszottunk. Minden gyereknek egy-egy témához, fogalomhoz kapcsolódó szavakat osztottunk ki kártyákon. Jelre elindultak és kérdések segítségével párt, ill. párokat kerestek maguknak. Így alakultak ki a csoportok.

Tervezés során a többségnél a hagyományos, magyar motívumok jöttek elő. Ösztönösen megérezték, hogy a nemezhez milyen illik. Kerestünk internetes kereső segítségével leírásokat, mintákat. Többen felhasználták a negyedik foglalkozáson a ppt-ben látott mintákat is. Tekintettel kellett lenni a minta tervezése során a jövőbeni megvalósíthatóságra is. Megfigyelhető volt, hogy nagyon hamar kialakult a csoporton belüli „hierarchia”. Gyorsan megtalálták, hogy ki tud a legszebben rajzolni, s kinek vannak jó ötletei. A 4 – 6 fős csoportok mindegyike látszólag más témát járt körbe, de a végén megállapítottuk, hogy mégis valamilyen módon összekapcsolódnak: csendélet vagy tájkép mind. Volt csoport, akik a közelgő húsvéti ünnepre készülve egy húsvéti tojásokat ábrázoló képet készített.

Ami nagyon jó, hogy minden csoport jókedvűen, de felelősségteljesen dolgozott. 

9. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. április 07. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 9. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja:                   Nemez asztalközépre-való készítése csoportban – csoportmunka előnyeinek kihasználása, használati – és dísztárgy készítése természetes anyagok felhasználásával, néprajzi értékek közvetítése, kézügyesség, kreativitás fejlesztése, munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése

A program leírása:

Az immár elmaradhatatlan játékunk után azonnal munkához láttunk. Az előző foglalkozáson megtervezett terítőt készítettük el, csoportokban. Pontos, összehangolt munkára volt szükség.

Nagyon szappanos kézzel a színes és vékonyra tépett gyapjúval kiraktuk a rajzolt mintát. Ezután lefedtük több réteg gyapjúval, vigyázva, hogy a rétegek egymásra merőleges szálirányban helyezkedjenek el; minden rétegre bőven locsoltunk meleg szappanos vizet (=90% szappan+10% víz); óvatosan nyomkodtuk le és simítottuk körkörös kézmozdulatokkal az egyes rétegeket, hogy egybefüggő, tömör anyaggá álljanak össze a gyapjúszálak. Amikor összeállt, az egészet megfordítottuk a papírformával együtt és rétegeztük a másik oldalt is az előzőhöz hasonlóan. Mindkét oldalra egyenlő számú réteget helyeztünk fel. A szappanos víz adagolásánál ügyelnünk kellett arra, hogy csak annyit használjunk, amennyit a rétegek befogadnak, valamint a túl sok hab kezelhetetlen, kocsonyás állapotot hoz létre. Ezután 15-20 perc simogatás, dörzsölés következett mindkét lapján és az élein. Ezalatt a gyapjú nemezzé állt össze, de még kissé lágy volt. Az elázott papírforma azonban már lehullott róla. Ezután pedig egy erősebb gyúrás következett. Átdörzsöltük minden részét, mintha zoknit mosnánk. Egy kis vászonba fektettük, felcsavartuk és úgy gyúrtuk néhány percet. Az erőteljes gyúrás hatására a kiinduló méretünkhöz képest összement kb. 1/3 résszel. De ezt már az elején beterveztük.

Nagyon jól éreztük magunkat, senki nem bánta, hogy kicsit tovább maradtunk a tervezettnél.  Volt csoport, aki már azt tervezte, hogy mennyiért lehet eladni a készített dísztárgyat. Beszélgettünk arról, hogy minden elkészített tárgynak minőséginek és igényesnek kell lennie, s ők maguk fogalmazták meg ezt. Kisebb vita alakult ki, mert volt egy csoport, aki azt mondta, hogy piacra jutni csak körszerű ismeretek birtokába jutva lehet. Míg mások azt, hogy tulajdonképpen ez is korszerűnek számít, hiszen szinte már elfeledett ez a technika és egyébként is most reneszánszát éli a régi technikák – tárgyak újra felfedezése. 

10. foglalkozás

 

A foglalkozás ideje:               2014. április 14. 16.00 – 17.00

A foglalkozás helye:              Chiovini Ferenc Kolping Katolikus Általános Iskola AMI, Besenyszög, Vasvári Pál út 7.

Megnevezése:                       Heti foglalkozások / Nemezelés / 10. alkalom

Résztvevők száma:                29 fő

A program célja, leírása:      Összegzés – sikerélmény, közös munka elvégzése utáni elégedettség, tapasztalatok összegzése

 

Mi zárásként egy sajátos kiállítást rendeztünk. Mindenki elhozta a szerinte legjobban sikerült, vagy éppen szívéhez legközelebb álló elkészített darabját (esetleg többet is) és „használat közben” teszteltük őket. Hiszen mi csupa olyan dolgot készítettünk, amely a miénk lehet, s melyekkel már otthon és barátainknak, osztálytársainknak is eldicsekedtünk

Beszélgettünk azokról a folyamatokról, amelyekkel a 9 foglalkozás során megismertünk. Felelevenítettük az érdekesebb, poénosabb eseményeket, s többen arra az elhatározásra jutottak, hogy nem hagyják abba a nemezelést, s talán később, ha már kellő gyakorlatot szereztek, akkor lehet, hogy egy kis kereset – kiegészítésre is alkalmas lesz.

Összegzésként egy jeopardy játékot játszottunk, 5 csapatot alkotva, csapatonként 5 – 6 fővel. Számba vettük minden itt megszerzett ismeretünket. Nagy csatában szinte csak 1-1 pontokkal lemaradva alakult ki a végleges sorrend. Megállapítottuk, hogy mindenki egyformán sokat tanult is ezeken a foglalkozásokon.

Utána végre játszhattunk egy cso-csó meccset. Eddig nem tudtunk, mert elveszett a labda, most készítettünk egyet, s az utolsó foglalkozáson fel is avattuk.

Utolsó játékunk az volt, hogy mindenki válaszolt arra a kérdésre: mit visz haza a foglalkozásokról.

Többen említették az elkészült darabokat, de nagyon sokaknak sok szép élménye maradt. Többeknek lényeges, hogy új barátra tett szert, míg voltak, akik a sikerélményt emelték ki. Szinte mindenkinek tetszett, hogy használható tárgyat készítettünk, még ha díszítésre valót is. Jó volt, hogy a nagyobbak mindig szó nélkül segítettek a kicsiknek, az ügyesebbek a bátortalanabbaknak.

Abban mindannyian megegyeztünk, hogy negatív érzésekkel senki nem távozik. Minden egyes csoporttag kapott valami jót, s mindenki nagyon jól érezte magát. A 10 foglalkozás alatt igazi kis közösséggé formálódtunk, s felmerült részükről az igény, hogy folytassuk.

 
Újszász
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.